SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

A vármegye zsidó története

Zsidó levéltár gyűjteményeA középkorban a zsidók letelepítése királyi jog volt, ám a 17. századtól a leggazdagabb földesurak a birtokaikra zsidókat engedtek be, s a földbirtokosok haszonvételeit képező kocsmát, pálinkafőzést, sörfőzést, mészárszéket stb. árendába adták nekik. A vármegyében a zsidók nagyobb számban történő megjelenése a 18. századra tehető. Károlyi Sándor 1721-ben zsidókat telepített néhány birtokára, így azok Nyírbélteken és Madán is feltűntek, 1722-ben pedig Ibrányban is jelen voltak.

A 18. századi zsidóság lélekszámának megállapítására az adóösszeírások vehetők figyelembe, azzal a megkötéssel, hogy a megyék maguk is adóztatták a zsidókat, s nem állt érdekükben „zsidóikat” pontosan összeíratni, féltve azokat – s közvetve saját bevételeiket – az állami adóztatástól.

Az első ismert összeírás 1736-ból való, akkor 11 zsidó árendátor család adózott a megyében. 1742-ben 38 településen 48 családról tudunk. 1746-ban a teljes megyére elkészült az összeírás, akkor 44 faluban 60 család (202 fő) lakott.

Az 1759–1770 közötti évek adatai is csak az adófizetők számát tartották fent: a különböző adókat 1759-ben 533, 1760-ban 737, 1761-ben 684, 1762-ben 795, 1763-ban 735, 1764-ben 727, 1765-ben 653, 1766-ban 607, 1767-ben 644, 1768-ban 762, 1769-ben 808, 1770-ben (85 településen, 236 családban) 994 személy fizette.

A megyében 1785-ben 106 településen 293 család lakott. Az összeírásban ugyan 314 család neve szerepel, de a hiányzók az összeírás elől elmentek, elszöktek más megyékbe. Az 1821es összeíráskor már 10 375 izraelita élt a megyében, vagyis 1770hez képest a zsidók száma megtízszereződött.

A zsidóságról teljes képet ad az 1848-ban végrehajtott népszámlálás, bár néhány település adata hiányzik. Akkor 9843 zsidót számláltak össze, s ha annak a tíz településnek a zsidóit is beszámítjuk, amelyeken 1848 előtt már laktak zsidók, de nem maradt meg a szóban forgó összeírás, akkor velük együtt a szabolcsi zsidók száma mintegy 11 000 főre tehető. Ez a vármegye lakosságának valamivel több, mint 5 százaléka. A zsidók döntő része Magyarországon született, a külföldiek főleg Lengyelországból érkeztek.

A 2383 önálló keresőből mintegy 440 volt a kereskedő, 200 a boltos, 240 a kocsmáros és 231 a haszonbérlő. A földbe nem fektethették a pénzüket, hiszen a földszerzés előttük a 19. század közepéig tiltva volt, viszont 213 földbérlő volt közöttük, s hozzájuk számíthatjuk a gazdálkodóként felvett 95 főt is. A hiteléletben így jelentős pozíciót szereztek. 1824 és 1848 között a megyében kötött ügyletekben összesen 235 magyar birtokos szerepelt, mint adós és 476 zsidó mint hitelező.

1893-ban az összes szabolcsi földbirtok 77 százaléka volt zsidó kézben, az általuk bérelt föld 220 000 kat. holdat tett ki. 1903-ban ez az arány 81 százalékra, a földterület pedig 318 000 kat. holdra nőtt. Ha akkor csak a 100 kat. holdnál nagyobb birtokokat nézzük, azt láthatjuk, hogy a 800 000 holdból 87 097 kat. hold volt zsidó tulajdonban (10,9 százalék), 156 088 kat. hold bérletben (19,5 százalék), vagyis a zsidók összesen 243 185 kat. hold (30,4 százalék) fölött rendelkeztek. A malmok, a szeszgyárak, a gépműhelyek közül is sok volt zsidó tulajdonban.

A dualizmus idején a szabolcsi zsidók száma nőtt, ám arányuk összességében csökkent: 1880-ban 20 036 fő (9,4 százalék), 1910-ben 25 254 fő (7,9 százalék), 1920-ban 26 311 fő (7,9 százalék), 1930-ban 25 622 fő (6,6 százalék) élt a vármegyében.

A zsidóság politikai befolyásoló képessége is nőtt, például 1874-ben a megyei törvényhatósági bizottság 219 virilistájából 61 volt zsidó, 1914-ben viszont már 107. A tehetősebb zsidók bizonyos tekintetben a dzsentrikhez igyekeztek hasonulni, s velük gazdasági téren is együttműködtek.

A szabolcsi zsidók is kivették részüket a nagy nemzeti eseményekből, az 1848–1849es szabadságharcban tanúsított helytállásukat Klapka György tábornok külön is kiemelte. Az első világháborúban 220 szabolcsi zsidó halt hősi halált.

Az 1920-as összeírás is azt példázza, hogy a szabolcsi zsidók inkább a kereskedelemben és a hiteléletben (3107 kereső), valamint az iparban (2941 kereső) találtak megélhetést, mint az őstermelésben (1468 kereső). Ugyanakkor 1939-ben például Szabolcsban zsidó tulajdonban volt 75 289 kat. hold, ez a vármegyei földterület 9,2 százalékát tette ki. Az országos átlag akkoriban 0,3 százalék volt! A bérelt földekről nincs adatunk.

A második világháború kitörésekor a környező országok zsidósága Magyarországon remélt oltalmat. Az 1941 elején végzett népszámlálás szerint a vármegye 428 423 lakosából 24 205 volt a zsidó (5,6 százalék) és 403 a kikeresztelkedett. A zsidók a vármegye valamennyi járásában éltek, a következő megoszlásban (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás szerint):

  • Dadai alsó járás (1898; 51 686),
  • Dadai felső járás (921; 38 066),
  • Kisvárdai járás (4865; 53 303),
  • Ligetaljai járás (1016; 29 823),
  • Nagykállói járás (3195; 55 032),
  • Nyírbaktai járás (1797; 31 208),
  • Nyírbátori járás (2610; 30 335),
  • Nyírbogdányi járás (1637; 49 839) és
  • Tiszai járás (1273; 29 975).

 A vármegye egyetlen megyei városában, Nyíregyházán 1941-ben 59 156 lakost írtak össze, akik közül 4993 személy vallotta magát izraelitának.

Magyarország német megszállása előrevetítette a zsidók sorsának még rosszabbra fordulását. Április 4-én a belügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben a hitközségeket utasították, hogy írják össze tagjaikat. Párhuzamosan a német hatóságok parancsára a Magyar Zsidók Központi Tanácsa is felszólította a hitközség vezetőit, hogy 24 órán belül küldjék Budapestre a helyi közösség legfontosabb adatait.

1944. április 7-én a belügyminisztérium kiadta a 6163/1944. Res. számú bizalmas rendeletét, amely a további lépéseket meghatározta. A zsidók összeszedését a különböző csendőrkerületek, illetve az azokban működő rendőrhatóságok területe sorrendjében kellett végrehajtani, végül a főváros zsidóságára került a sor. Április 7-én, egy értekezleten Baky államtitkár már azt is bejelentette, hogy a kassai csendőrkerület területéről a zsidók a közeljövőben ki lesznek telepítve.

A kassai VIII. csendőrkerületi parancsnokság vezetőjére, Tölgyesy Győző csendőr alezredesre várt a feladat, hogy a hatalma alá került I. zóna mintegy 200 000 zsidójának a sorsát végzetes irányba terelje. Szabolcs vármegye területe is ehhez a zónához tartozott. A vármegyei zsidók összeszedését a távolabbi körzetekből idevezényelt csendőrök végezték. A gyorsaságot azzal indokolták, hogy ez az országrész közel van a fronthoz, sőt egy része már hadműveleti terület, ahol a politikailag megbízhatatlan egyének jelenléte káros.

Április 13án Szabolcs vármegye alispánja szigorúan bizalmas jelleggel utasította az illetékes főszolgabírókat, polgármestereket, hogy gondoskodjanak a gettók és a gyűjtőtáborok kijelöléséről. Gettót két helyen állítottak fel. Nyíregyháza gettójába a Dadai alsó, a Dadai felső, a Ligeteljai, a Nagykállói, a Nyírbátori, a Nyírbogdányi járásnak és magának a településnek a zsidóit gyűjtötték össze. A maradék három járásban (Kisvárdai, Nyírbaktai és Tiszai) élő zsidók Kisvárdára kerültek. Parancsot kaptak arra is, hogy a hitközség közreműködésével Nyíregyházán ideiglenes kórházat állítsanak fel. Kisvárdán majd az izraelita elemi iskolát fogják ilyen célra használni.

A gettósítást elrendelő 1610/1944. M.E. számú rendelet csak április 28án lépett életbe, de akkor már a vármegye csaknem valamennyi zsidója gettóban vagy gyűjtőtáborban volt. A gettókat átmeneti tartózkodás céljából jelölték ki, onnan a bevagonírozási központokba, tulajdonképpen a gyűjtőtáborokba kellett volna vinni a zsidókat, de Kisvárdán például egyenesen a gettóból kísérték őket a vasútállomásra, ahonnan a szerelvények a haláltáborok felé indultak.

Április 16-án a Nyírtelek községhez tartozó Varjúlapos nevű tanyán, a Dessewffy-uradalom majorságában állították fel a trianoni határokon belüli első zsidó gyűjtőtábort. A gettósítás megkezdésekor a megbízhatatlannak nyilvánított zsidókat a csendőrök és az SS által különös szigorral őrzött gyűjtőtáborba vitték. Április 20-án a nyíregyházi zsidó tanács arról értesítette a tiszti főorvost, hogy a Varjúslaposra telepítettek élelme szinte teljesen kifogyott. A tábor saját SD- és csendőrnyomozó-részleggel rendelkezett. Az ott lévőket onnan deportálták Auschwitzba.

A zsidók elhurcolásának akcióterve április 16-án reggel 5 órát jelölte ki a gettósítás megkezdésére. A főügyész motorkerékpáros összekötő járőrei naponta kétszer megjelentek a nyíregyházi, a nyírbátori és a kisvárdai őrsökön abból a célból, hogy ha az akcióról valaki valamit kérdezni akarna a főügyésztől, azt csakis írásban és kizárólag ezeken a járőrökön keresztül tehesse meg.

Szabolcsban három csoportvezetőt jelöltek ki a zsidók összeszedésére, Tiszalök, Gáva és Kemecse Balogh főhadnagy, Nagykálló, Nyíradony és Nyírbátor körzete egy tartalékos hadnagy, Mándok, Kisvárda és Baktalórántháza Toldy és Hantay századosok alá tartozott.

A zsidók összeszedése a tervek szerint, április 16-án megkezdődött, s általában úgy zajlott le, hogy a legszükségesebb ruhaneműket, élelmiszereket vihették magukkal az érintettek, akiket aztán a zsidó közösségi épületbe gyűjtöttek össze. Ha ilyen az adott településen nem volt, akkor gyalogmenetben a legközelebbi településen lévő ilyen helyre kísérték őket. Szekerekre csak a betegeket és az öregeket rakatták. A közösségi épületekből legtöbbször még aznap vagy másnap elindították a zsidókat a kijelölt gettóba.

Nyíregyházán a gettóban lévők létszáma már az első nap meghaladta a háromezer főt. 1944. április 23-a után a helybélieknek is be kellett vonulniuk.

Az egyik emlékkönyv szerint a Kisvárdai és a Baktai járás területén voltak olyan települések, ahol már április 8-án, vagyis kevéssel a sárga csillag viselésének elrendelése után a közösség tulajdonában lévő épületekbe zárták a zsidókat, majd bevitték őket Kisvárdára. A visszaemlékezésen kívül erről más dokumentum nem szól. Kisvárdán a vidékről behozott családokat két fatelepen, további mintegy 700 főt a zsinagóga környezetében, a bet hamidrasban és a talmud-tóra épületében helyezték el.

Egy május 9én kelt irat szerint Kisvárdán 7013, Nyíregyházán 15 220 volt a létszám, az érintettek mindannyian központi ellátásra szorultak, mert az élelmezésük sajátjukból csak tíz napig volt biztosítva. A vármegyei alispán május 11-én jelentette a közigazgatási bizottságnak, hogy a vármegyében található összes zsidó Nyíregyházán és Kisvárdán felállított elkülönített helyre lett beszállítva, a vármegye területén máshol zsidó nincs. „Az eljárás minden zavaró esemény nélkül folyt le. A zsidók létszáma Nyíregyházán 16 606, Kisvárdán 6932 fő” – állt a jelentésben.

Gettónak általában azt a városrészt jelölték ki, ahol eleve a zsidók éltek. Ezeket az utcákat lezárták. Mivel adott számú lakásba, lakóépületbe költöztették a környékbeli zsidókat is, nagy volt a zsúfoltság, a járványveszély. Van olyan állítás, amely szerint Nyíregyházán, a gettósítás csúcspontján körülbelül 150 házba és a hozzájuk tartozó épületekbe mintegy 18 000 embert zsúfoltak össze. Ez azonban nem lehetséges, mert abban a hat járásban, ahonnan a nyíregyházi gettóba vitték az embereket, az 1941es népszámlálás szerint hozzávetőleg 11 300, Nyíregyházán pedig mintegy 5000 zsidó élt, vagyis összesen 16 300 fő. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1930-as összeíráshoz képest 1941-re valamivel több mint 1400 fővel csökkent a zsidók száma, s hogy 1941-től 1944-ig ez a tendencia folytatódott, és ráadásul 1944-ben már sok férfi munkaszolgálaton volt, akkor lehetetlen, hogy 18 000 zsidó lett volna Nyíregyházán és környékén összegyűjtve.

A gettókra egy-egy SStiszt felügyelt, a csendőrök nekik tartoztak engedelmességgel, bár a csendőrök gyakorlatilag a gettóba bármikor bemehettek, és az oda bezártakkal mindent megtehettek, hogy a feltételezett értékek kutatása során veréssel, kínzással vegyék rá a gazdagabb zsidókat a rejtekhelyek bevallására.

A gettóból időnként ki lehetett ideiglenesen „szökni”, a zsidó tanács által kiállított és a nyíregyházi rendőrkapitányság által láttamozott, névre szóló igazolvánnyal hivatalosan is ki lehetett jönni, de csak elvétve adódott menekülés, ha például valaki munkaszolgálatos-behívót kapott, vagy ha hamisított igazolvánnyal kijött. Arra is van azonban példa, hogy Kisvárdán a valódi behívót sem vették figyelembe, s az érintett zsidókat a gettóból nem engedték ki. Tudunk arról, hogy alkalmankénti kijövetelre, munkavégzésre igényeltek zsidókat a keresztény iparosok és vállalkozók.

Rosszabb volt a helyzet a gyűjtőtáborokban, mivel azokban az életkörülmények még nehezebbek voltak, eltűnt a megszokott környezet is, s végképp lehetetlenné vált az, hogy a zsidók keresztény ismerősei, barátai, szomszédai valamilyen segítséget nyújtsanak. A vármegyében ilyen gyűjtőtábor volt Varjúlaposon, Simapusztán, Harangodon és Nyírjestanyán. Ezekben is tovább folytatódott a zsidók megfélemlítése, vallatása. A harangodi gyűjtőtáborban annak a Trencsényi József csendőrnyomozónak a vezetésével vallatták a zsidókat, ütötték a nőket és a gyerekeket is, aki a zsidók összeszedésekor Nagykállóban, majd Nyírbátorban teljesített szolgálatot.

A harangodiak elszállítása után a Nyírbogdányi járáshoz tartozó Nyírjestanyára került Trencsényi. Ott mások is kegyetlenkedtek a foglyokkal, rendszeresen kivittek néhány embert a táborból, és megverték őket. A tanyán volt néhány verem, amelyekben krumplit tároltak; az azok őrzésére kirendelt fiatal férfiakat is ütlegelték. A brutalitásokban a csendőrök és a németek is részt vettek. A táborban volt egy borbányai bábaasszony, aki tüzetesen átvizsgálta a nőket, hogy nem nyeltek-e le, nem dugtak-e el ékszert vagy aranyat. Még a nők méhét is megnézte.

Május 8-án és 9-én Munkácson a németek és a magyar küldöttség tagjai arról tanácskoztak, hogy milyen ütemben hajtsák végre az első és a második zóna zsidóinak deportálását. Az ott született döntés szerint „…a zsidók elszállítása május 14-én veszi kezdetét… 110 szerelvény szállítja a zsidókat Kassa állomásra, ahol is a német rendőrség veszi át a szállítmányokat. Jelzés: német munkásköltöztetés. A szerelvény 3000 főt szállít.”

A jelzett napon Szabolcsban valóban kezdetét vette a gyűjtőtáborok kiürítése. Elsőként a legzsúfoltabból, Nyírjestanyáról vittek el embereket Auschwitz II. Birkenauba.

Az 1944. május 16-a körül keletkezett kimutatás szerint Simapusztán 4000, a nyírjesi tábor-ban 4100, a harangodi táborban 2550, a zsidó szükségkórházban 367 ember volt, vagyis összesen körülbelül 11 000 fő volt Nyíregyháza környékére összegyűjtve.

Május 20-án Harangod és Simapuszta következett, az előbbit teljesen fel is számolták. A közigazgatásban általában pontosan hajtották végre az utasításokat, ritkaságszámba ment, ha némely vezető passzivitást tanúsított, vagy lemondott. Ilyenre Szabolcsban akadt példa, hiszen Jékey Ferenc főispán ezt május elején megtette. Utódát, Thuránszky Pált május 22-én iktatták be, akkor Szász Lajos iparügyi miniszter Nyíregyházán többek közt azt mondta, hogy „…senki sem célozza a zsidók kiirtását, kipusztítását, sanyargatását”. Az igazságot látta, aki látni akarta, többek közt a jelen lévő volt vármegyei főispán, Erdőhegyi Lajos is, aki azt mondta az új főispánnak: „Miért engeded, hogy a minisztered ennyi magyar úr jelenlétében hazudjon?… Vidd ki kocsin az állomásra, hadd lássa, mint bánnak ott a zsidókkal.”

A beiktatás napján, vagyis május 22-én, majd 24-én ismét Simapusztáról vitték el a zsidókat, május 26-án és június 4-én újfent a nyírjesi tábor volt soron. Ez utóbbi helyről deportálták azokat is, akiket május 2-án reggel a varjúlaposi táborból hoztak át 155 szekérrel. Varjúlaposra korábban 45 községből 6689 zsidót gyűjtöttek egybe. Május 29-én és 31-én számolták fel a kisvárdai gettót.

A zsidókat szállító vonatok Nyíregyházáról, Nagykállóból és Kisvárdáról indultak. A vármegyeszékhelyről 5 szerelvény vitt el 14 707 embert, de tudjuk, hogy ettől mintegy 1900 fővel többen voltak Nyíregyházára és környékére koncentrálva. A „hiányzókat”, a harangodbirke-tanyai gyűjtőtáborban fogva tartott nyíregyházi zsidókat a nagykállói vasútállomáson vagonírozták be.

Kisvárdáról két transzportban 6935 zsidót vittek el. A vasútállomásokra a zsidókat gyalogmenetben vezényelték ki, csak a betegek és a mozgásképtelenek ülhettek a kirendelt lovas fogatokra.

Június 5-re Szabolcs vármegye „zsidómentes” lett, ahogyan ezt a főispán kijelentette. A vármegyei zsidóság és egyúttal a magyarság veszteségét jelzi, hogy 1941-ben még több mint 24 000 zsidó élt itt, 1949-ben viszont csak 3822 izraelitát számláltak össze.

 

  •  in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Zsidó Múlt A vármegye zsidó története