SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Tiszadada

A Dadai alsó járás helységében zsidók már 1770-ben laktak. A településen 1784–1785-ben 34, 1836-ban 130, 1848-ban 119, 1870-ben 186, 1880-ban 231, 1890-ben 221, 1910-ben 190, 1920-ban 164, 1930-ban 157, 1941-ben pedig 157 izraelita és 2 kikeresztelkedett zsidó élt.

A zsidó temető legrégibb sírkövei a 18. század második feléből származnak. A Chevra Kadisa 1800-ban, a hitközség a 19. század elején alakult. A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, volt nőegylete és rituális fürdője. Rabbit, titkártanítót, templomszolgát és metszőt foglalkoztatott. A dadai közösség 1886-tól volt anyahitközségként regisztrálva. A faluban 1908-ban zsidó népiskola nyílt. A tiszadadai haszidok a munkácsi csodarabbi hívei voltak, külön imaházban imádkoztak, sőt Bodrogkeresztúron is építettek imaházat. A viszony a zsidók és a keresztények között békés volt, kivéve a tiszaeszlári vérvád idejét. Az első világháború harcaiban heten estek el. 1919 tavaszán a zsidó boltokat kifosztották, év végén több zsidót letartóztattak és megkínoztak, azzal vádolták őket, hogy támogatták a kommünt. 1923-ban a zsidó iskolától megvonták az állami támogatást, és az 1930-ban bezárt.

1938-tól a zsidók helyzete romlott. Iparengedélyeiket bevonták, földjeiket kisajátították, s a családok többsége kereső nélkül maradt, amikor 1942-ben 40 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1944 áprilisában a hitközség elnöke Schwarcz Sámuel, anyakönyvvezető rabbija Briszk Jakab volt. A közösségnek 3 alkalmazottja volt, és saját Chevra Kadisát működtetett. Április végén a zsidóknak be kellett költözniük a zsinagóga udvarára. Másnap megérkeztek a csendőrök. Először elrabolták a zsidóktól a csomagjaikat, amelyekkel elhagyták otthonaikat, majd a 175 tiszadadai zsidót szekereken átvitték Nyíregyházára. Ott szenvedtek a zsúfoltságtól, az éhségtől és a vízhiánytól. Betegségek ütötték fel a fejüket, sokan belehaltak a tífuszba. A gettólakókat a környező táborokba telepítették szét, ahonnan május közepétől Auschwitzba szállították őket.

A munkaszolgálatot 8 fiatal férfi élte túl. 1946-ban visszatért néhány férfi és nő, akiknek a haláltáborban az utolsó pillanatban még sikerült átszökniük a munkaképesekhez. A túlélők újjászervezték a hitközséget. A településen 1949-ben már csak 14 izraelita élt, köztük 8 adózó. A hitközség a következő évtizedben megszűnt; 1963-ban a faluban már egyetlen zsidó sem lakott.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap