SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Buj

A Dadai felső járáshoz tartozó településen a zsidók már az 1770-es összeírásban szerepeltek, 1784–1785-ben 41, 1836-ban 159, 1848-ban 195, 1870-ben 225, 1880-ban 247, 1890-ben 225, 1900-ban 172, 1910-ben 154, 1920-ban 161, 1930-ban 104, 1941-ben pedig 101 izraelitát és 5 zsidónak minősített embert számoltak össze.

A hitközség a 18. század végén szerveződött meg, a tiszabercelihez tartozott. Alkalmazott metszőt, templomszolgát és tanítót is. Bujban volt zsinagóga, zsidó temető és rituális fürdő.

1938-ban, az új törvények bevezetése után a keresztény lakosság viselkedése megváltozott. Éjjel betörtek a zsinagógába, beverték az ablakokat, és tönkretették a bútorzatot. 1941-ben a fiatal férfiakat behívták munkaszolgálatra. Sokan elestek a keleti fronton.

1944-ben az ortodox fiókhitközség gondnoka Schwarz Sámuel, anyakönyvvezető rabbi a tiszaberceli Fried Ede volt. Rabbit nem foglalkoztattak, ellenben volt metszőjük és pénzbeszedőjük is. A helységben 1944-ben 102 zsidó élt, akik közül 22 adózott.

Közvetlenül pészah után a buji zsidókat a nyíregyházi gettóba kísérték, ahol azonban már nem volt hely, ezért továbbvitték őket a szomszédos Simapusztára. Ott a helyzet még rosszabb volt, mint a gettóban. Az egybegyűjtötteket május 20-án és 22-én Auschwitzba szállították. Közülük 62 személy vesztette életét a haláltáborokban, a megmaradtak közül csak néhány nő tért vissza. A munkaszolgálatból 4 férfi jött haza. A zsinagógát és a temetőt épségben találták, de a hitközséget már nem lehetett újjászervezni. A buji hitközséget 1947-ben hivatalosan is megszűntnek nyilvánították, a templomot lebontották A faluban 1949-ben izraelita már nem volt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap