SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Ibrány

Az 1722-es összeírás szerint a zsidóság a Dadai felső járásba tartozó helységben is megjelent. 1784–1785-ben 5, 1836-ban 30, 1848-ban 78, 1870-ben 158, 1880-ban 201, 1890-ben 199, 1900-ban 181, 1910-ben 174, 1920-ban 196, 1930-ban 215, 1941-ben 232 izraelita és 4 kikeresztelkedett élt itt.

A hitközség a 19. század elején alakult, 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1885-ben a tiszabercelihez csatlakozott. Volt Chevra Kadisája, nőegylete, éjjeli szállása, régi zsinagógája, három temetője, mikvéje, talmudtórája és hédere, s metszőt és tanítót is foglalkoztatott. Az első világháború előtt elemi iskola is működött a kisvárosban.

Az első világháborúban több ibrányi zsidó halt hősi halált. A fehérterror idején számos helyi zsidót súlyosan megkínoztak. Az 1920-as évektől nőtt a cionizmus befolyása, a következő évtizedben több fiatal alijázott. A haszidizmus is nagy hatással volt a zsidóságra. Nagykálló, Bodrogkeresztúr vagy Sátoraljaújhely rabbisírjait évről évre egyre több zarándok kereste fel.

1938-tól a zsidók élete megnehezült, sokan közülük kenyér nélkül maradtak. A leventemozgalomban zaklatták, szombat reggelre hívták be őket utcát seperni, és más megalázó munkákat végeztettek velük. 1939-től a zsidók tulajdonának kisajátítása is napirendre került. 1940-ben több zsidó család elköltözött a településről.

1941-ben a fiatal férfiakat behívták munkaszolgálatra, de többségüket nem küldték ki a keleti frontra; akiket kiküldtek, azok soha nem tértek haza. 1941-ben 4 menekült családot letartóztattak és internáltak. Őket Kőrösmezőn átadták a németeknek, akik Kamenyec Podolszkijban végeztek velük. 1944 márciusában néhány zsidót letartóztattak, és egy részüket átvitték Nyíregyházára, ahol kínzásnak vetették alá őket, másokat ismeretlen helyre hurcoltak.

1944 áprilisában a zsidók száma 214 fő, az adózók 33an voltak. Akkor az ortodox fiókhitközség gondnoka Rosenvasser József, anyakönyvvezető rabbi a tiszaberceli Fried Ede, rabbijuk viszont nem volt, a közösség Frieddel együtt összesen 3 személyt alkalmazott.

Az ibrányi zsidóság tragédiája április 15-én kezdődött. A csendőrség szombatról vasárnapra virradó éjjel minden zsidó lakás ajtaja elé 22 leventét állíttatott fegyverrel. Ők vigyázták, hogy a házakból senki ne lépjen ki. Reggel a csendőrök minden lakásba beszóltak, hogy mit és milyen mennyiségben pakoljanak össze, vihetnek magukkal, majd módszeresen megkezdték az egy helyre terelésüket. E célra a helyi zsinagógát találták a legalkalmasabbnak. Vasárnap délutánra mindenki ott volt. Az elöljáróság fogatokat rendelt ki, és 17-én kora reggel a Nyíregyháza melletti varjúlaposi gyűjtőtáborba szállították őket.

Más adat szerint az ibrányi zsidókat először a nyíregyházi téglagyárba vitték, ott azonban már nem volt hely, ezért továbbvitték őket a szomszédos tanyákra (Nyírjes, Simapuszta), ahol a zsúfoltság szintén nagy volt. A zsidók három héten át azt ették, amit magukkal hoztak, mert élelmezés nem volt.

Az ibrányi zsidókat savuot után vitték Auschwitzba. Szeptember végén a lezárt zsidó lakásokat hivatalosan fölnyitották, s az ingóságokat elárverezték. Az árverésen alig volt néhány lakos, ők is csak érdeklődtek, de nem vásároltak.

A munkaszolgálatot 15 férfi, a lágert 2 férfi és néhány fiatal nő élte túl. 1947-ben 4 zsidó szovjet hadifogságból tért vissza. A túlélők a zsinagógát romokban és megszentségtelenítve találták. A hat tóratekercs eltűnt, a régi temetőből a sírköveket a keresztény lakosság ellopta. A túlélők a hitközséget nem tudták újjászervezni, és lassan elhagyták a helységet. A településen 1949-ben még 18 izraelita volt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap