SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Rakamaz

A Dadai felső járás második legnagyobb népességű helyén az első zsidó családok a 18. század második felében telepedtek le, de számukról csak 1848-ból rendelkezünk biztos adatokkal; akkor 24 fő élt itt. A helységben 1870-ben 60, 1880-ban 113, 1890-ben 106, 1900-ban 108, 1910-ben 131, 1920-ban 119, 1930-ban 170, 1941-ben 118 volt az izraelita.

A hitközség és a Chevra Kadisa 1840-ben alakult, és akkor létesült a héder is. Az imákat kezdetben magánházban tartották, a zsinagóga a 19. század végén épült. A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, és 1885-ben a vencsellőihez csatlakozott. A vallásos rakamazi zsidók a cionizmustól idegenkedtek.

1944 áprilisában 103 zsidót rögzítettek, közülük 24 adózott. A rakamazi fiókhitközség az ortodox mozgalomhoz tartozott. 1944-ben gondnoka Lőwy Zoltán, sem vallási vezetője, sem anyakönyvvezető rabbija nem volt, metszőt és templomszolgát fizettek. Volt viszont templomuk, metsző- és templomszolga lakásuk.

Áprilisban a zsidóknak be kellett költözniük a zsinagógába. Május elején megérkezett a magyar csendőrség, és a zsidókat szekerekre parancsolta. Élelmiszert vihettek magukkal, de jobb ruháikat és a pénzüket a csendőrök elvették. A menet megindulhatott, és hamarosan megérkezett a szomszédos Tokajba. Onnan rövidesen mindenkit átvittek a sátoraljaújhelyi gettóba, ahonnan az első Auschwitzba tartó szerelvényt május 16-án, a negyediket pedig június 3-án indították el.

A 6 túlélő nem tért vissza szülőföldjére, ám a településen 1949-ben mégis 5 izraelita vallású egyént mutattak ki. Ők valószínűleg a munkaszolgálatból tértek haza. A hitközség nem alakult újjá.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap