SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Dombrád

A Kisvárdai járás településén 1770-ben 9, 1784–1785-ben 10, 1836-ban 15, 1840-ben 29, 1848-ban 40, 1851-ben 15, 1870-ben 221, 1880-ban 236, 1890-ben 296, 1900-ban 309, 1910-ben 329, 1920-ban 286, 1930-ban 234, 1941-ben 193 izraelitát és 2 zsidónak minősített lakost számoltak össze.

A hitközség valószínűleg a 18. század második felében alakult meg, de csak 1868-ban lett önálló; egyben az ortodox irányzathoz csatlakozott, és a kisvárdai rabbi-kerülethez tartozott. Dombrádon akkor 27, a vele egybeolvadt Ónteleken pedig 7 izraelita vallású élt. 1885-ben a dombrádi anyahitközséghez csatlakozott Tiszakanyár, Borgászka (5 zsidó), Karahalom (9 zsidó) és Rékahomola (4 zsidó). Templomuk a 18. század végén épült, később felújították és megnagyobbították. A rituális fürdőt a 19. század végén építették. A hitközség a rabbin kívül tanítót, kántormetszőt, melamedet és sameszt is alkalmazott. Az 1890-es években alakult meg az izraelita elemi iskola, s az egy tanteremből álló iskola is a millenniumi években épült. Az iskola 1933-ban megszűnt. A hitközség hédert és jesivát tartott fent. Egyesületként működött a Chevra Kadisa, a nőegylet, a Gemilut Cheszed pénztár, a Tiférész Báchurim és a Chevrat Sasz.

Az első világháború alatt és után bátorságáért sok zsidó kitüntetést kapott. A harcokban 12 zsidó halt hősi halált.

1935-ben a parasztok az Ásó és Sarló nevű szervezetbe tömörültek, és a zsidó üzleteket akarták kirabolni. Az egyik világháborús zsidó tiszt önvédelmi alakulatot szervezett, amely az erőszakra erőszakkal felelt, s ez lecsillapította az indulatokat.

1942-ben a férfiakat munkatáborba vitték, és a bevonulás után ukrajnai menetszázadba osztották be őket. Néhányan orosz fogságba kerültek, legtöbbjük a hideg és az éhség áldozata lett, másokat a keretlegények útközben lőttek agyon.

1944 áprilisában az ortodox anyahitközség tagjainak lélekszáma 196 fő, adózóinak száma 34 volt. Hitközségi elnök és rabbi akkor nem találtatott, ehhez kapcsolódóan azonban megjegyezték, hogy a hitközség tagjainak jelentős része munkaszolgálatos, az elnöki poszt is emiatt betöltetlen. Az anyakönyvvezetőn kívül volt még 3 hitközségi alkalmazott, s működött a 25 főt tömörítő Chevra Kadisa.

A helybeli zsidóság sorsa is a német megszállás után teljesedett be. A zsidókat és a kikeresztelkedetteket a csendőrök és a helyiek közül néhányan egyre többet zaklatták. Április elején egy lengyel zsidót a csendőrök éjszaka lelőttek, s egy kerítés tövébe dobtak. 1944. április 15-én, szombaton este 10 órakor a református templom harangjának a jelére a leventéket kétnapi élelemmel a községházára riadóztatták. Ott civil ruhás német és magyar rendőrök, a járási leventeparancsnok, a dombrádi leventeparancsnok és helyettese, csendőrök és a község vezetősége várták őket. A leventéket és a csendőröket a zsidó lakások és boltok elé állították. A zsidóknak éjjel-nappal besötétített házban kellett lenniük, az udvarra, az udvari illemhelyre is csak kísérettel mehettek.

Miután megfosztották őket az értéktárgyaiktól, pénzüktől, a lakásokat lepecsételték, majd a zsidókat a református iskolába – más visszaemlékező szerint a zsinagógába – gyűjtötték össze. Először megengedték, hogy magukkal vihessék azt, amire szükségük van, majd éjjel meglepték őket a csendőrök, és elvették holmijaikat. Az ingóságokat dr. Buchalter Nándor orvos lakásába és a zsinagógába hordták. Az értékesebb bútorokat, eszközöket, holmikat elárverezték. A könyveket, a héber nyelvű bibliákat, naptárakat, zsoltárokat, lexikonokat s mindenféle írásos művet az egykori Krohnféle ház udvarán csendőri felügyelet mellett elégették. Az iskolába zsúfolt zsidóknak csak néhányan próbáltak élelmiszert bejuttatni, de a csendőrség erőteljes fenyegetése még ezt is meggátolta. Egyik falubelit, aki kenyeret vitt a zsidóknak, két napra a zsidók közé zárták. Az iskola udvarán felállított üstökben egy keresztény asszony főzött az összegyűjtötteknek, de abból a megalázottak többsége vallási okokból nem evett.

A végzetét nem mindenki várta be. Április 16-án feleségével együtt öngyilkos lett dr. Heller Pál orvos. Amíg a főbíró, egy csendőr és egy civil ruhás alak a ház előtt őrködő leventével vitatkozott, sőt azt meg is pofozták, az orvos és neje a náluk lévő jelentős mennyiségű papírpénzt elégették, a porcelán- és üvegtárgyakat összetörték, az ágyneműt felgyújtották, s mire az ajtót rájuk törték, ők már holtan feküdtek a heverőn.

 

Április 20-án reggel hat órára a gazdák ki-rendelt szekerei a főutcán sorakoztak fel. A zsidó családokat erős csendőri kísérettel pakolták a fogatokra, majd amikor készen lettek, a szekéroszlopot elindították a kisvárdai gettóba. Az utolsó fogatok talán még el sem hagyták a falut, amikor a keresztény lakosságot zsákbamacskahúzásra invitálták a dr. Buchalterféle lakásba. Ezen a szerencsejátékon kisebb összegért a zsidóktól elrabolt ingóságokat lehetett nyerni, sokan azonban napok, hetek múlva sem voltak hajlandók átvenni a zsidó értékeket, amelyeket akkor már játék nélkül adtak volna át a részükre.

A gettóba behívó érkezett, és akkor a fiatal férfiak bevonultak munkaszolgálatra. Kisvárdáról május végén a vonat az auschwitzi táborba vitte a dombrádi zsidókat is. A nagyközségből mintegy 200 zsidót deportáltak, közülük 67-en maradtak életben. Az időseket, a gyermekeket és a gyermekes anyákat azonnal elgázosították. A rabbi és még néhány férfi megélte Auschwitz felszabadítását, de pészah után az amerikai hadsereg kórházában meghaltak.

A visszatértek újra dolgozni kezdtek, de az újrakezdés lendületét az államosítások megtörték, s annak nyomán a kivándorlás felerősödött. A faluban 1949-ben 26 izraelita élt, akik közül 1956 után csak 2 zsidó maradt a településen. A hitközség épületeit eladták.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap