SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Gyulaháza

A Kisvárdai járáshoz tartozó községben 1747-ben 4, 1770-ben 16, 1836-ban 62, 1848-ban 65, 1870-ben 126, 1880-ban 168, 1890-ben 135, 1900-ban 139, 1910-ben 123, 1920-ban 90, 1930-ban 74, 1941-ben 65 izraelitát és 3 kikeresztelkedettet mutattak ki.

A hitközség 1895-ben feladta önállóságát, és a kisvárdaihoz csatlakozott. A Chevra Kadisa is közös lett, a halottaikat a kisvárdai temetőben helyezték végső nyugalomba. A hitközségnek volt hédere, amelyhez tanítót alkalmazott, s a faluban metsző is működött.

A cionizmus eszméi nem tudtak teret hódítani, de azért sok házban ott volt a Keren Kajemetés az R. Méir Báál Hánészpersely. Az első világháborúban két gyulaházi zsidó halt meg.

1938-tól a zsidók sorsa rosszra fordult. Az iparengedélyeket visszavonták a kereskedőktől és a kisiparosoktól. 1940-ben beverték a zsidó házak ablakait. 1941-ben 15 fiatalt behívtak munkaszolgálatra. Egy részüket kivitték a keleti frontra, a többieket Munkácson dolgoztatták. A keleti frontra kiküldöttek közül senki nem jött vissza.

Az otthon maradottakat 1944-ben, pészah után a kisvárdai gettóba vitték. Savuot második napján szállították őket az auschwitzi lágerbe. A háború után 5 fiatal nő és 10 fiatal férfi tért vissza. Ez utóbbiak Munkács mellett voltak munkaszolgálatban, ennek köszönhetően menekültek meg. A templomot romos állapotban találták, a tóratekercsek eltűntek. Nem kezdtek új életet, hanem lassanként elköltöztek. Az egykori közösségből 1949-ben még 11-en éltek a településen.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző Istvá

Bejelentkező űrlap