SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

KISVÁRDA

Felső-Szabolcs központjában, a Kisvárdai járás székhelyén az első zsidók 1730 körül telepedtek le, az itt is birtokos Esterházyak engedélyével. Ezt követően is mindig feltűntek az adózási összeírásokban, például 1753-ban 3 család, 1764-ben 10 haszonbérlő, 1770-ben 49, 1784-ben 118, 1814-ben 264, 1836-ban 500, 1840-ben 560, 1848-ban 725 zsidó élt a mezővárosban, vagyis az akkori lakosság 23 százaléka. A modern népszámlálások pontosabb képet adtak a zsidóság számának növekedéséről (zárójelben az összlakosság lélekszáma, illetve a zsidóság számaránya, százalékban): a településen 1869-ben 1328 (4703; 28,2), 1881-ben 1483 (5006; 29,6), 1890-ben 2091 (6458; 32,4), 1900-ban 2614 (8257; 31,6), 1910-ben 3036 (10 019; 30,3), 1920-ban 3454 (11 435; 30,2), 1930-ban 3658 (14 133; 25,8), 1941-ben pedig 3770 (14 755; 25,5) zsidó lakott. 1796-ban jött létre a Chevra Kadisa, a 19. század elején már zsinagógájuk volt, 1818-ból rabbijukat ismerjük. A közösség 1840-ben kiszakadt a nagykállói rabbi fennhatósága alól. 1851-től elkezdődött az anyakönyv vezetése, akkoriban már bet hamidrast és jesivát is találunk a településen. 1868 után a település az ortodox irányzathoz csatlakozott, s mindvégig ennél is maradt, noha más irányzatok is jelen voltak. 1885-ben a hitközséghez csatlakoztak a környező települések kis hitközségei is.

A dualista korban fellendült az egyesületi élet, egyre-másra szerveződtek a különböző egyesületek: Izraelita Nőegylet, Chevra Mezonot, Malbis Arumim, Gemilut Chaszadim, Osze Cheszed Weemesz, Bikur Cholim, népkonyha, Izraelita Leányegylet. 1902-ben új zsinagógát építettek. Temetőjük először bérelt, majd saját tulajdonú földön működött. Fenntartottak rituális fürdőt, több kóser mészárszéket, 1889-ben elemi iskolát nyitottak. Az 1920-as évek végén kezdett működni a Pro Palesztina Szövetség, majd a Hásomér Hácáir és az Aviva ifjúsági szervezet.

A gazdasági életben is teret nyertek, zsidók lettek a bérlői, majd tulajdonosai az egykori dzsentri birtokoknak. 1893-ban zsidó tulajdonban volt a 100 kat. holdnál nagyobb területek 72,5 százaléka. Kisvárda a terménykereskedelem egyik központja lett.

A kisvárdai zsidók voltak a megalapítói a helyi pénzintézeteknek s a 20. század elején megszervezői az első kisvárdai gyáraknak. Túlsúlyba jutottak a helyi képviselőtestületben. Az egyik kisvárdai ügyvéd, Vadász Lipót a Tisza kormányban igazságügyi államtitkár lett.

Az ún. első zsidótörvény kiadásával megkezdődött a zsidóság egyéni és kollektív jogfosztása, kisemmizése. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, s a településen 1942-ben munkaszolgálatos tábor létesült.

1944. április 5-én megjelent az 1240. M.E. számú rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről. A zsidóság Kisvárdán való elhelyezkedésére utal az, hogy ennek helybeli kihirdetéséhez hozzáfűzték: „Dobolni minden utcában, különösen a Szent László és a Deák Ferenc utcában.”

Április 7-én Baky államtitkár már azt is bejelentette, hogy a kassai csendőrkerület területéről a zsidók a közeljövőben ki lesznek telepítve. Kisvárda a kassai csendőrkerületbe tartozott, tehát ezen a vidéken az elsők között történt meg a „végső megoldáshoz” vezető út első elemének foganatosítása. A zsidók összeszedését a területileg illetékes rendőrség és csendőrség végezte, a német biztonsági rendőrség tanácsadóként volt jelen.

Április 10-én a község főjegyzője utasította Kain Józsefet, a hitközség elnökét, hogy a belügyminiszter 6163/1944. VII. Res. számú rendelete értelmében gondoskodjék a zsidók összeírásáról, s a jegyzéket legkésőbb április 14-én (péntek) este 6 óráig négy példányban adja be.

A főjegyző április 15-én jelentette a belügyminiszternek, hogy a folyó hó 10. és 13. napjain Kisvárdában tartózkodó zsidók összeírási névjegyzékének egy példányát beterjeszti. Az összeírás 3494 nevet tartalmazott, de azokat is beszámították, akiket nem találtak Kisvárdán, mert munkaszolgálaton voltak, vagy elszöktek, eltűntek a hatóság elől. Ezek száma mintegy kétszáz volt.

A csendőrségnek küldött jegyzék alapján folyt le a zsidók kijelölt területre (gettóba) való beszállítása. Ez április 15-én, más adat szerint 16-án kezdődött: „...a fehérvasárnap hangulatát szokatlan esemény zavarta meg városunkban. Megkezdődött a zsidóknak gettóba való gyűjtése… Vidékről szállították be először a családokat.”

A gettóba tömörítés a hónap végén fejeződött be. A zsidó értelmiségiek közül a bizonytalan vagy inkább a nagyon is bizonyos jövő miatt többen öngyilkosok lettek. A helyieket nem utcánként, hanem a zsidók ellenőrzésének sor-rendjében vonultatták be a megadott településrészre. A gettósítást idegenből érkezett rendőrök végezték, egy tiszt által vezetett csoportot közülük a gettó területén szállásoltak el.

A gettó a Horthy Miklós út bal oldalán kezdődött, s kiterjedt a Deák Ferenc és a Petőfi utcára, a Mátyás király út bal oldalára, valamint a Szent László utca egyes részeire. A gettó területe magában foglalta a zsinagógát is. Ahol lehetett, a házak közti kerítéseket lebontották, s így közös udvara lett a begettósított zsidóságnak. Ez a községrész volt korábban is a helybeli zsidóság élettere, lakhelye, centruma. Az úttesteket és településrészeket korláttal lezárták. A zsidók közül választott, fehér karszalagot viselő „segédrendőrök” is vigyázták, hogy engedély nélkül a gettó területére senki ne lépjen be. A munkaszolgálatosoknak a rendőrség harminc percet engedélyezett, hogy rokonaikat meglátogassák.

Április 16-án megalakult a zsidó tanács, tagjai voltak: Burger Samu, Friedman Bernát, Katona Sándor, Kun Samu, Lefkovics Miksa, Lukács Ignác, Prerau Ignác, Steiner Mihály, Szőke Sándor és Szilágyi Lajos, majd 19-én a tanács Grósz Jenővel, Guttmann Bertalannal, Stark Dezsővel, Fischer Miklóssal, Ellenbogen Edével és Unger Sándorral bővült.

Április 24-én a főjegyző jelentette a Magyar Kir. Pénzügy-igazgatóságnak Nyíregyházára, hogy: „Kisvárda községben az összeírás szerint 3680 zsidó él. A zsidóvagyonok bejelentéséhez nyomtatványt 1750 személyre kérek, mert ennyire tehető a családdal, illetve önálló keresettel bíróknak a száma.”

A vármegyei alispán május 11-én közölte a közigazgatási bizottsággal, hogy a zsidók létszáma 6932 fő. Ezzel szemben a Magyarországi Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intézőbizottsága június 22-én Sztójay miniszterelnöknek küldött levelében 12 000 főt említett, mint akik a kisvárdai gettóban vannak. Ez a szám nyilvánvalóan túlzás.

Miközben erőteljesen folyt az előkészület a magyarországi zsidóság likvidálására, április 21-én több kisvárdai zsidó vonult be munkaszolgálatra Kassára, s ez sokuknak az életben maradását jelentette.

A gettóban a belső rendre a zsidók által saját soraikból választott őrök ügyeltek, a táborlakókra kollektív felelősség hárult, s minden háznak saját felelőse volt, akinél ott volt a lakók névsora. A zsidó elemi iskola épületét jelölték ki gettókórháznak. Május 3-án a Magyar Zsidók Központi Tanácsa az Eichmannhoz intézett beadványában beszámolt a kisvárdai gettó helyzetéről is: „Itt főleg a környéki zsidóság elhelyezése és ellátása nehéz. Ezeket a zsidó templom udvarába terelték össze. Élelmiszerük kifogyott, és az egészségügyi helyzet is kétségbeejtő.” A vidéki zsidók hamarabb kerültek a gettóba, így hamarabb is fogytak ki az ennivalóból. A gettóbeli életet a csendőrnyomozók által végzett vallatások is nehezítették.

Eközben folytatódott a zsidóság gazdasági tönkretétele is, s a zsidóellenes intézkedéseknek a keresztények is megérezték a következményeit. Május 24-én a főszolgabíró azt jelentette, hogy a járás területére kirendelt honvédelmi munkaszolgálatos 5 zsidó orvost és 2 gyógyszerészt az ő előzetes értesítése nélkül családjukkal együtt a gettóba szállították, így a járás 55 ezer lakosára egyetlen körorvos maradt, s a védőoltások is mindenhol félbeszakadtak. Más alkalommal a főszolgabíró a településen 12 szakmában bekövetkezett iparoshiányra panaszkodott.

Azokat is elérte a végzet, akik a gettósítás alól mentesültek. Május 13-án reggel Kundler József bankigazgatót lakásáról vitte el Zöldi Márton hírhedt SS százados és több SS katona. Ők 40 000 pengő készpénzt, valamint ékszereket és iratokat is magukkal vittek. Aznap Zöldi még 7 másik zsidót rakatott teherautóra, s vitt ismeretlen helyre. Június 4-én hajnali 4 órakor a Gestapo teherautója jött Práger Jenő „kivételezett” gimnáziumi tanárért.

Május 27-én, szombaton, kihirdették, hogy két napra való ételt készítsen el mindenki. Ez jelezte, hogy a gettót hamarosan felszámolják. Közvetlenül a savuot ünnepe előtt egy SS egység érkezett Kisvárdára. A gettóba siettek, idomított német juhászkutyákat vezetve betörtek a házakba, és ütötték még az öregeket, nőket és gyerekeket is.

Május 29-én megtörtént az emberek bevagonírozása, a szerelvények egy nappal előbb érkeztek Németországból. A gettó kiürítését a magyar csendőrök intézték. Először a Csillag, a Petőfi és a Posta utcát, illetve az ezek közötti részt számolták fel. Gyalogmenetben mentek a Kisállomás felé, és ott beterelték őket Schwarz fakereskedő udvarába, mivel a vasúti sínek egész az ő raktáráig vezettek. Az udvarban már bent álltak a vagonok, minden vagon előtt tábori csendőr állt gépfegyverrel. A 3500 emberre körülbelül 40 csendőr vigyázott.

Az első szállítmány elvitele után a hátrahagyottak közül több zsidót a csendőrök kivittek a fatelepre, hogy rendet csináljanak. Ők megtudták, hogy a vonatok nem Hortobágy felé indultak, mint azt remélték, hanem Csap irányába, vagyis kivitték a zsidókat az országból. Ez a hír is öngyilkosságokat váltott ki. Május 30-án próbát tartottak, felsorakoztatták a gettóban lévőket a zsidó iskolánál, 31-én pedig a második szállítmány is útnak indult. Néhány embernek sikerült elbújnia a gettó kiürítésekor, ők pár nap múlva Pestre szöktek.

A vagonok Kassán keresztül futottak Auschwitz-Birkenauba. A kassai vasútállomáson a németek vették át a szerelvényeket. A kassai vasútállomáson készült feljegyzés szerint Kisvárdáról május 30-án futott be az első szerelvény, benne 3475 fővel, június 2-án pedig a második, amelyen 3421-en utaztak.

A holokausztot túlélő kisvárdaiak nem mindegyike tért vissza lakóhelyére. 1946-ban 804, 1948-ban 650 zsidó élt a településen. Ez évben a gettó egyik utcájának nevét Mártírok útja névre változtatták. 1949-ben márványtáblába vésték a kisvárdai és a vidéki áldozatok nevét. Akkor Kisvárdán 446 izraelita élt. A következő évtizedekben a zsidók száma folyamatosan csökkent, 1975-ben a zsinagógát is eladták a helyi tanácsnak. 2001-ben még 11 fő vallotta magát zsidónak.

Az 1941-es népszámlálás szerint a Kisvárdai járás területén a következő községekben laktak zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma):

  • *Ajak (56; 3044),
  • *Anarcs (63; 2153),
  • *Dombrád (193; 6688),
  • *Döge (15; 2056),
  • *Fényeslitke (43; 2398),
  • *Gyulaháza (65; 1973),
  • Jéke (6; 673),
  • *Kékcse (20; 1566),
  • *Kisvárda (3770; 14 782),
  • Komoró (8; 1082),
  • *Nyírkarász (170; 2744),
  • *Nyírtass (186; 2836),
  • *Pap (41; 1456),
  • *Pátroha (107; 3180),
  • *Rétközberencs (16; 1451),
  • *Szabolcsbáka (74; 1570),
  • *Szabolcsveres-mart (16; 1948) és
  • *Tiszakanyár (16; 1700).
  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap