SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Nyírkarász

A Kisvárdai járás településén a zsidók már az 1747-es összeírásban 8 fővel szerepeltek. A helységben 1770-ben 22, 1836-ban 42, 1848-ban 106, 1870-ben 192, 1880-ban 220, 1890-ben 204, 1900-ban 209, 1910-ben 168, 1920-ban 197, 1930-ban 164, 1941-ben 170 izraelita élt.

A nagyközségben ortodox fiókhitközség működött, az első rabbi Lipsitz Mózes volt. Szép templomot építettek, élénk vallásos életet éltek, gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték. Volt talmud-tóra, héder és rituális fürdő is. A hitközség rabbit, metszőt, tanítót és templomszolgát alkalmazott. 1885-ben az ortodox hitközség a kisvárdaihoz csatlakozott.

A 19. század végétől két évtizedig egy Icig nevezetű férfi volt a bíró, de a fehérterror idején lemondásra kényszerítették. Akkor a zsidók boltjait kifosztották, a környéket antiszemita agitátorok járták.

Az 1930-as években cionista pluga is volt a faluban, ahol az alijázásra készülő halucok a mezőgazdaságot tanulták. A vallási élet vezetője a közösség „sochét”ja volt, aki a hédert is vezette. 1938-tól sok zsidó család kenyér nélkül maradt. 1941-ben körülbelül 30 fiatalt behívtak munkaszolgálatra. A zsidó közösséget akkoriban nem érte említésre méltó atrocitás. 1944 márciusában azonban a hitközség két vezetőjét letartóztatták, akiknek azonban az internálótáborból sikerült megszökniük.

1944-ben 125 zsidó volt az ortodox fiókhitközségben. Rabbi és anyakönyvvezető rabbijuk nem volt, a gondnoki tisztséget Rosenbaum Samu, a kisvárdai anyakönyvvezető rabbi töltötte be. Az akkor készült összeíráskor megjegyezték, hogy a hitközség a háború óta nem választott elöljáróságot, az előtte megválasztott főgondnok három éve elköltözött, s azóta a hitközség nem működik. A számba vehető hitközségi tagoktól a földbirtokokat már 3-4 éve elvették, így nemhogy adózni nem tudnak, de nagy családjuk lévén, a megélhetésük is nehéz. Az izraeliták egy része két éve bevonult munkaszolgálatra, róluk szinte semmi hír, aki odahaza maradt, abból alig lehet a minjant összeszedni.

A karászi zsidóságot 1944 áprilisában, pészah után a csendőrök összeterelték, és másnap átvitték a kisvárdai gettóba. A jómódúakat ott kínozták, vallatták. Kezüket forró vízbe tették, talpukat gumibottal ütötték. Ha úgy sem vallottak, kiköttették őket. Május végén, a kisvárdai gettó kiürítése után a karásziak is Auschwitzba, a C lágerbe kerültek.

Nyírkarászba is csak egy kis része tért vissza az egykori zsidóságnak. A mintegy 30 túlélő a hitközséget nem szervezte újjá. 1949-ben még 21-en voltak, de idővel ők is városokba költöztek, vagy kivándoroltak. Az 1960-as években a településen már egyetlen zsidó sem élt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap