SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Bököny

A Nagykállói járáshoz tartozó település zsidóságáról az első feljegyzés 1698-ból származik. Az izraeliták lélekszáma 1784–1785-ben 33, 1836-ban 45, 1848-ban 167, 1870-ben 193, 1880-ban 197, 1890-ben 212, 1900-ban 201, 1910-ben 190, 1920-ban 131, 1930-ban 137, 1941-ben pedig 103 volt.

A hitközség 1846 körül szerveződött meg, 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, majd 1885-ben az újfehértóihoz csatlakozott. 1930-ban a 47 főből álló geszterédi hitközség csatlakozott a bökönyihez. A Chevra Kadisa 1849-ben alakult. Akkor létesült a temető is, korábban ugyanis Nagykállóban temetkeztek. A hitközségnek volt hédere, talmudtórája, mikvéje és segélyező egylete, tanítót és metszőt is alkalmazott.

Az első világháborúban 6 bökönyi zsidó halt hősi halált. A háború utáni antiszemita hullám és a fehérterror során egy zsidót megöltek, s ennek következtében a települést sokan elhagyták. A helyzet hamar konszolidálódott, de a zsidók száma tovább csökkent. A tehetősebbek a városokba költöztek, csak a szegények maradtak.

1941-ben 9 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra, hatan elestek a keleti fronton.

1944 áprilisában már csak 76 zsidót tudtak összeírni, közülük 13 adózott. Akkor a fiókhitközség gondnoki tisztségét Goldstein Menyhért vegyeskereskedő, az anyakönyvvezető rabbi posztját Rosenfeld József töltötte be. Ő volt a hitközség egyetlen alkalmazottja, rabbijuk nem volt. A településen Chevra Kadisa működött. Április közepén a zsidókat a csendőrség a nyíregyházi gettóba kísérte, ahonnan később az egyik környező gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba kerültek. A haláltábort 11 ember élte túl, főleg fiatal nők. Visszatértek, majd többségük gyorsan el is hagyta a falut. Bökönyben 1949-ben 2, 1956-ban már csak egyetlen zsidó élt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap