SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Kállósemjén

A Nagykállói járáshoz tartozó helységben a zsidók már az 1700-as évek első felében megtelepedtek. A falunak 1784–1785-ben 29, 1828-ban 19, 1836-ban 18, 1848-ban 75, 1870-ben 157, 1880-ban 167, 1890-ben 126, 1900-ban 124, 1910-ben 161, 1920-ban 85, 1930-ban 112, 1941-ben 101 zsidó lakosa volt.

1869-ben a hitközség ortodoxnak nyilvánította magát, a lélekszám gyarapodásával 1885-ben a nagykállói zsidó hitközség fiókhitközségévé váltak Ugyanakkor a kállósemjéni hitközséghez csatlakoztak a környékbeli települések (Bucujirtás, Forrástanya, Kiscsere, Mohostanya, Péterhalom) kis közösségei is.

Létrehozták a helyi rituális és közösségi szervezeteket. A hitközségnek Chevra Kadisája, nőegylete, hédere, mikvéje és talmud-tórája is volt, továbbá metszőháza metszővel, templomszolgát és előimádkozót foglalkoztatott. A zsinagóga a 19. század második felében épült, előtte a hívők magánházban imádkoztak.

Az első világháború idején a zsidók közül 9-en haltak hősi halált. 1918-ban a visszavonuló honvédek csapata haladt át a településen, és a faluban tartózkodó idegenekkel együtt betörtek a zsidó boltokba és házakba. Mindent szétzúztak, ami a kezük ügyébe került. Ezt követően a faluban az antiszemitizmus érezhetően megnőtt. Amikor a fiatal zsidókat besorozták a leventemozgalomba, ott számos megaláztatásban volt részük.

1938-tól a rendőrség zaklatta őket, a zsidók állampolgársági papírjait átvizsgálták, és ha néhány zsidó vezetőnek nem lettek volna baráti kapcsolatai a rendőrséggel, sok vizsgálatnak internálás lehetett volna a vége, de árdrágításért vagy az angol rádió hallgatásáért is internálás járt. A zsidó boltok a legfontosabb árukat nem tarthatták. A hatóságok a zsidók iparengedélyeit és bérleti szerződéseit nem hosszabbították meg, földjeiket az állam kisajátította. A zsidó családok kenyér nélkül maradtak.

A fiatal férfiakat 1941-ben behívták munkaszolgálatra. Többen orvosi igazolásokkal akartak kibújni a kötelezettség alól, de ez sem segített: a 25 zsidó családból 30 férfi vonult be. Nagyrészt a keleti frontra kerültek, ahonnan a többség soha nem tért vissza. Főleg az aknaszedési akciók áldozatául estek.

1944-ben az ortodox fiókhitközségbe tartozó zsidók száma 107 fő volt, közülük 12-en fizettek hitközségi adót. A hitközség két személyt alkalmazott: az anyakönyvvezető rabbit, a nagykállói Lőwy Adolfot és a metszőt. Gondnokuk Deutsch Ábrahám volt.

1944. április 22e körül, mások szerint közvetlenül pészah után, a drótkerítéssel körülvett metszőházban gyűjtötték össze a csendőrök a 94 zsidó személyt, két nap múlva valamennyiüket a nyíregyházi gettóba, majd Nyírjestanyára vitték. A falu megsiratta őket, elhurcolásukkor sokan vittek a már akkor éhező polgártársaiknak a szekerekhez élelmet. A tanyát május közepétől kezdve három szakaszban kiürítették, és a kállósemjénieket is Auschwitzba szállították.

A haláltábort 4 férfi és 6 nő, a munkaszolgálatot 10 fiatal férfi élte túl. A túlélők a zsinagógát romokban találták. Az öt tóratekercs eltűnt. A hitközség nem szerveződött újjá, de a holokauszt áldozatainak nevét márványtáblán örökítették meg. A táblát a nyíregyházi status quo zsinagóga falán helyezték el. Az 1949-es népszámláláskor még 6 izraelitát találtak itt. 1954-ben az utolsó zsidó alijázott, és azóta zsidó a faluban nem él .

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap