SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

NYÍRBÁTOR

A Nyírbátori járás székhelye. A mezővárosban 1754-ben 6 zsidó árendátor család élt. A településen 1785-ben 12, 1816-ban 54, 1824-ben 78, 1828-ban 72, 1836-ban 132, 1848-ban 223 zsidót számláltak. A zsidóság korai számbeli gyarapodása a Károlyi család tudatos jövedelemnövelő elgondolásával van összefüggésben.

A bevándorlás a dualista korszakban is folytatódott, a migrációs többlet 1890–1918 között körülbelül 1000-1200 főt mutat, s ennek többségét a zsidó származású, főként kereskedői, alkalmazotti rétegek jelentették. A helységben 1870-ben 570, 1880-ban 715, 1890-ben 890, 1900-ban 1017, 1910-ben 1459, 1920-ban 1702, 1930-ban 1873, 1941-ben pedig 1899 izraelita és 23 zsidónak minősített élt.

1868-ban az izraelita iparosok külön céhet alapítottak. A földbérlés sem volt idegen a zsidóságtól, s így a mezőváros szegényeivel napszámban műveltették a korábban árendált, majd 1850-től tulajdonolható földeket. Nyírbátorban 1895-ben a 14 295 kat. hold összterületből négy zsidó tulajdonában volt 1392 hold.

Az első hitközséget körülbelül 1816-ban R. Simon Mandel és öt fia alapította. A család későbbi tagjai jelentős gazdasági szerepre tettek szert. Mandel Eduárd volt a létrehozója a város híres gyárának, a BÓNInak, illetve elődjének. Idővel szőlőtelepítésbe, gyümölcstermesztésbe és exportálásba fogott, borászatot működtetett, szeszt gyártott és finomított, téglagyárat üzemeltetett, földeket vásárolt és bérelt. 1912-ben a virilisek listáján a húsz legnagyobb adófizető közt hat fő a BÓNI érdekeltségébe tartozott.

A hitközség a szakadás után status quo maradt, de kivált egy csoport, amelyik az ortodox hitközséget megalapította. Ennek létszáma a galíciai bevándorlás nyomán olyan gyorsan nőtt, hogy az ortodox hitközség nagyobb lett, mint az anyahitközség. E kétféle csoportnak inkább egymással voltak ellentétei, semmint a keresztényekkel.

1868-ban Nyírbátor volt a Szabolcs megyei és a Hajdúkerület izraelita hitközségeinek székhelye. A közösség 1862-től rendelkezett rabbival, az iskolát 1865-ben alapították (más adat szerint 1857-ben), ám 1880-ban megszűnt, majd 1892-ben újraalapították.

1885-ben a nyírbátori ortodox hitközséghez csatlakoztak Besenyőd, Encsencs, Kisléta, Levelek, Magy, Máriapócs, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírgyulaj, Nyírlugos, Ófehértó, Pilis, Pócspetri kis hitközségei is. A városban volt Chevra Kadisa, nőegylet, Bikur Cholim (betegsegélyező), jesiva és rituális fürdő is.

Az 1920-as évek végén a status quo hitközség 3 kis templommal, híres talmud-tóra-iskolával, Chevra Kadisával és nőegylettel rendelkezett. Akkor a főrabbi Lemberger Ábrahám, a hitközségi elnök Lőrinczy József volt. Ők vezették a mintegy 160 fős közösséget.

Az 1944 áprilisában készített felméréskor az ortodox anyahitközség elnökeként Lefkovits Jenőt tisztelték, az anyakönyvvezető rabbi Teitelbaum Áron volt, rabbit akkor nem találtak, volt azonban a hitközségnek összesen 12 alkalmazottja.

A hitközség intézménye volt a népkonyha, amelyben 40 főre főztek, volt 120 taggal rendelkező Chevra Kadisa, működött a jóléti bizottság, a Bikur Cholim Egylet, a Malbis Arumim Egylet és a Talmud-tóra Egylet.

A településen ugyanekkor a status quo anyahitközség is fennállt, ennek lélekszáma 339 volt, adózója 60 fő. Ennek az irányzatnak az élén Nádas Imre elnökölt, az anyakönyvvezető rabbi nem sokkal korábban elhalálozott, rabbijuk nem volt. Más alkalmazottaik száma 7 fő volt.

A keresztény lakosság a magyarul nem tudó galíciai zsidókat természetes módon idegeneknek tekintette, gúnyolta különleges öltözködésüket, jiddis beszédüket. 1883-ban, a tiszaeszlári per idején a felbőszült tömeg zsidókat támadott meg az utcán, zsidó házakat és boltokat fosztott ki.

Az első világháborúban 130-an vettek részt, 15-en estek el, a sebesültek száma 30 volt. 1922-ben az ortodox zsinagógában bomba robbant, de a tettes ismeretlen maradt. 1924-ben a rendőrség megkezdte az állampolgársági papírok tüzetes áttanulmányozását. Ennek következtében több zsidót kiutasítottak, így feleségeket választottak el a férjeiktől, gyerekeket a szüleiktől.

1940 őszén több nyírbátori lakos a képviselőtestülethez fordult annak érdekében, hogy a zsidókat a heti- és országos vásárról tiltsák ki. Mivel a helyi vezetők között vita keletkezett, 1941-ben az alispánhoz fordultak, aki meghozta a kért intézkedést. Abban az évben a fiatal férfiakat behívták munkaszolgálatra. Sokan a keleti frontra kerültek, ahol az aknaszedő akciók során életüket veszítették.

1944. április 22-én a csendőrséggel a zsidókat szekerekre rakatták, a szekerek többségét maguktól a zsidóktól vették el. A zsidók verését itt is az a Trencsényi irányította, aki Nagykállóban és a nyíregyházi gettóban is személyesen verte és verette a fogvatartottakat. A bátori zsidókat is Nyíregyházára kísérték. A zsidók semmit nem vihettek magukkal, még élelmet sem. A gettót rövidesen kiürítették, és lakóit tanyákon (Harangod, Simapuszta, Varjúlapos) helyezték el. A tanyákon a zsidók hetekig éheztek, szenvedtek a csendőrség kínzásaitól, majd végül május 20-án és 22-én ütlegelések kíséretében Nyíregyházán bevagonírozták, és Auschwitzba indították őket. Onnan számos fiatalembert tovább vittek Németországba dolgozni.

1945-ben a Vörös Hadsereg 8 férfit és 26 nőt németországi munkatáborban szabadított fel, de rögtön tovább is vitte őket Szluckba, egy fogolytáborba, ahol még 9 hónapon át szenvedtek.

A munkaszolgálatból és a lágerekből 491 nyírbátori és környékbeli tért haza. A túlélők újjászervezték az ortodox hitközséget, amelynek az egyik felmérés szerint 1949-ben 325 tagja, 85 adófizetője volt, és működési területéhez 5 helység tartozott. Meglehet, hogy a más településen élő azon zsidókat is beszámították ebbe a lélekszámba, akik valamely fiókhitközségbe tartoztak, mivel az év eleji állapotot tükröző népszámlálás csak 285 izraelitáról adott számot. A következő esztendőkben néhányan alijáztak. 1956-ban a zsidók helyzete végképp tarthatatlanná vált. Ezután mindenki elment, 1958-ra egyetlen zsidó sem maradt.

Az 1941-es népszámlálás szerint a Nyírbátori járás területén a következő községekben laktak zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma):

*Encsencs (63; 2130),

*Kisléta (53; 1899),

*Máriapócs (87; 2472),

*Nyírbátor (1899; 11 808),

*Nyírbogát (298; 3599),

*Nyírgyulaj (43; 2755),

*Nyírpilis (33; 1434),

*Piricse (69; 2019) és

*Pócspetri (65; 2218).

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap