SZABOLCS VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

MÁNDOK

A Tiszai járás székhelyén egyesek szerint zsidók már a 16. században megjelentek. Az biztos, hogy a településen 1770-ben 24, 1784-ben 41, 1836-ban 51, 1848-ban 118, 1870-ben 281, 1880-ban 358, 1890-ben 303, 1900-ban 342, 1910-ben 381, 1920-ban 363, 1930-ban 401, 1941-ben 364 zsidó volt.

A zsidók a település központjában, a fő kereskedelmi útvonalhoz közel telepedtek le.

1861-ben zsinagógát, mellette fürdőt, a másik oldalán iskolát építettek. Valószínűleg először a zsinagóga látta el a tanház feladatát is. A zsinagóga körülbelül 9 × 18 méteres volt, az épület ma már nem áll.

Az önálló hitközséget 1867-ben alapították, 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, s hozzá tartozott a Tiszai járás összes kisebb hitközsége is. Ennek ellenére később egy időre megszűnt önállónak lenni, a kisvárdai alá került, és csak 1935-től lett ismét önálló. Rabbi, metsző, tanító és melamed is volt a településen. A közösség intézményei közt volt a templom, a Chevra Kadisa, az elemi iskola, a héder, a Chevrat Sasz, a könyvtár, a mikve, a kóser mészárszék és a maceszsütöde.

1938-ban, amikor a szabadcsapatok a zsidókat is félelemben tartották, több zsidó elhagyta a települést. 1939-ben 90 családból állt a hitközség, amelyhez 21 község zsidósága tartozott, mintegy 300 zsidó családdal. 1941-ben sok helybélit Ukrajnába vittek munkaszolgálatra.

1944-ben az ortodox anyahitközségben 378 zsidó élt, 83 adózott. A hitközségi elnök Berkovics Izidor, az anyakönyvvezető rabbi Máyer Ernő volt. Rabbit az összeírók nem találtak. Akkor a közösség összesen négy alkalmazottal rendelkezett, Chevra Kadisát és elemi iskolát működtetett.

Pészah után a hatóságok a zsidókat a zsinagóga és a zsidó iskola területére gyűjtötték össze, s oda zárták Kisvarsány zsidó polgárait is. Néhány nap múlva megérkezett a magyar csendőrség, az embereket szekerekre rakták, és a kisvárdai gettóba vitték.

Kisvárdáról savuot előtt, május 29-én szállították el őket. A háború után 18 férfi tért vissza munkaszolgálatból és 20 nő Auschwitzból. A hitközségnek az 1949-es népszámlálás szerint 46 tagja volt, hozzájuk tartozott még 12 fiókhitközség, velük együtt összesen 137-en voltak, akik közül 20 volt az adófizető. A közösség a következő évtizedben megszűnt. 1956-ban néhány egyén saját sérelmeiért konkrét zsidó személyeken akart bosszút állni. A zsinagógát 1963-ban bontották le, akkoriban a fürdő is erre a sorsra jutott.

Az 1941-es népszámlálás szerint a Tiszai járás területén a következő községekben laktak zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma):

  • *Benk (18; 699),
  • Eperjeske (6; 1260),
  • *Gemzse (64; 856),
  • Győröcske (6; 223),
  • *Gyüre (91; 1107),
  • *Kisvarsány (42; 1219),
  • *Kopócsapáti (58; 1221),
  • *Lövőpetri (13; 749),
  • *Mándok (364; 5188),
  • *Mezőladány (103; 1420),
  • *Nagyvarsány (29; 1648),
  • *Nyírlövő (37; 744),
  • *Révaranyos (45; 1139),
  • *Tiszabezdéd (66; 1789),
  • Tiszamogyorós (14; 917),
  • *Tiszaszentmárton (45; 1167),
  • *Tornyospálca (76; 3244),
  • *Tuzsér (55; 2019),
  • Újkenéz (13; 893),
  • *Záhony (57; 1383) és
  • *Zsurk (71; 1090).
  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István

Bejelentkező űrlap